Országútis hírek külföldről: jön a 105. Flandriai Körverseny, Alejandro Valverde megállíthatatlan

A Ronde pokoli útvonala a Kattebergtől a Paterbergig

Diavetítéshez kattints a képre

A 105. Flandriai Körverseny mezőnye ezúttal is Antwerpen városából indul és közel 263,7 lélekőrlő és lélekrázó kilométer után érkezik meg Oudenaarde-be. Útközben hat kisebb rázató és tizenkilenc fal fogja a versenyzők életet megnehezíteni és sokak napját, versenyét tönkretenni. A dombok között lesz, amelyik aszfaltozott, lesz, amelyik csak részben az és lesz, amelyik elejétől a végéig macskaköves. A hullámvasút „csak” az első száz kilométer után kezdődik, addig azok a csapatok, akik nem akarják magukat kifárasztani az egész napos üldözésben előreküldik versenyzőiket. De ez csak taktika. Még a legelszántabbak sem hisznek benne, hogy ezt a versenyt egy korai, délelőtti szökéssel meg lehet nyerni.

Az első domb a Katteberg (800 méter, 6%), ahol még nem dől el semmi, de jelzés értékű lesz a mezőnynek, hogy kezdődik az igazi verseny, a fokozott koncentrálás, a helyezkedés és egymás figyelése, fárasztása. A műszaki hibák, kisebb bukások itt még beleférnek, hiszen körülbelül még szűk százötven kilométer van hátra. Ahogy halad a mezőny és nő a sebesség úgy rogynak majd meg a tempómenő segítők, és kezdenek leszakadozni a gyengébb versenyzők, akiknek nem a győzelem, hanem a célba érés a fontos.

Diavetítéshez kattints a képre

Amikor a verseny és a versenyzők közelednek a vízválasztó 200 kilométerhez, újra szembeköszön az Oude Kwaremont (2200 méter, 4%) és innen már nem lehet hibázni. Akik győzelmi szándékkal érkeztek azoknak elől kell helyezkedniük, kontrollálniuk kell a versenyt, hogy egy esetleges támadásra reagálni tudjanak a szűk utakon. A Kwaremont után jön a pálya legnehezebb 360 métere, egy mindössze a tengerszint feletti 80 méteres dombocska, a Paterberg. Az átlag 12,9 százalékos kockaköves út legmeredekebb része húsz százalék, itt akármennyire próbálják majd tartani a tempót a mezőnyben, darabokra fog esni a peloton még meglévő része. Itt már egy erős versenyző, a mezőny méretétől, önbizalmától és a versenyen általa látottak, tapasztaltak alapján, akár a végső, mindent eldöntő támadással is próbálkozhat. Ahogy közeledik a célvonal, úgy lesznek egyre kíméletlenebbek és fájdalmasabbak a falak, amik a versenyzők és a győzelem között helyezkednek el.

A test és a végtagok fájnak, és amit a bringások a legkevésbé kívánnak, éppen azzal kell szembenézniük az utolsó húsz kilométeren. Harmadszor is fel kell kapaszkodni az Oude Kwaremontra és utána ismét meg kell hódítani a 80 méter magas Paterberget, ami 241 versenykilométerrel a lábaikban fájni, méghozzá nagyon fájni fog; a mentális erőnlét itt már felülírja a fizikai felkészültséget. Egy kisebb csoport esetén, a Paterbergen lehet a végső győzelmet kiharcolni, ha nem sprintbefutóra fognak játszani a csoport tagjai. A második Paterberg lejtmenet után bő tíz „sima” kilométer vezet a célvonalhoz és a halhatatlanságot jelentő győzelemhez.

Ami az esélyeket illeti, talán az elmúlt évek egyik legnyíltabb versenye következhet. A legtöbb helyen persze Wout van Aert (Team Jumbo-Visma) és Mathieu van der Poel (Alpecin-Fenix) csatáját vetítik elő, de a világbajnok Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick-Step), a remek formában lévő Dylan van Baarle (INEOS-Grenadiers), Kasper Asgreen (Deceuninck-Quick-Step) és Jasper Stuyven (Trek-Segafredo) trió is szeretne labdába rúgni, és akkor még nem szóltunk a Peter Sagan (Bora-hansgrohe), Greg van Avermaet (AG2R-Citroen) kettősről.